A szakmám a hobbym is

Kevesen vannak a mai világban abban a szerencsés helyzetben, hogy elmondhassák magukról, hogy azt csinálják, amit szeretnek. Sokan ezért is fáradnak bele a munkájukba, és megy lassan az agyukra a munkájuk. Te szereted a munkádat?

Minden szakmára születni kell

Mivel nem vagyunk egyformák, persze nem is lenne ez jó, olyan unalmas is lenne az élet, mindenki mást szeret csinálni. Ezzel persze nincs is semmi gond, mert így lesz mindig minden szakmára ember.

Szerencsésnek mondhatom magam, mert az én szüleim, hagyták, hogy azt tanuljak, amit szeretnék, nem pedig azt, amit ők akarnak. Anyám könyvelő, apám pedig egy kis festékboltot üzemeltet. Soha nem akartak egyik szakma felé sem terelgetni. Ezért hálás is voltam nekik, mert a matek amúgy sem volt az én világom soha. Persze, volt alkalom, hogy a nyári szünetben, besegítettem a boltba apámnak, de nem akarta azt, hogy majd én átveszem a boltot, ha végzek az iskolával, és azt tanuljam, amit ő is.

Fiú létemre, én mindig is főzni szerettem. Pici voltam még, anyám elmondása szerint, amikor már a konyhában sertepertéltem körülötte. Hagyták, hogy kibontogassam a „szárnyaimat” és megtaláljam, ami engem érdekel.

Persze nem mindenki ilyen szerencsés

Emlékszem, közép iskolában, volt egy évfolyam társam, egy lány aki nem akart pincérnek tanulni, ő minden áron bőrdíszműves szeretett volna lenni. A világért sem szerettem volna megbántani, de nem is annak való volt. Nem igazán szép, kissé púpos szegény, és a gerinc ferdülése miatt időközönként még valami merevítőt is viselnie kellett. Azt gondolom ő tipikus példája annak, hogy azt kell tennie, amit a szülei előírtak neki. Nem volt választási lehetősége.

Évekkel ezelőtt, a tíz éves évfolyam találkozón találkoztunk, futólag váltottunk is pár szót egymással, akkor elmesélte, hogy az iskola elvégzése után, letette az érettségit, és végül elvégezte azt a szakot, amit ő szeretett volna. Azért csak elérte, amit szeretett volna, de miért kellett elvesztegetnie ennyi évet?

Az én utam

Én szakácsnak tanultam. Mindig is erre vágytam. Valamiért vonzottak az ízek, a főzés. A középiskola után, egy év kihagyással, de beiratkoztam végül, a vendéglátó ipari főiskolára, Budapestre. Mindenképpen az volt az álmom, hogy egy nagy étterem séfje legyek. Nyelveket tanultam, hiszen tudtam, hogy a céljaim eléréséhez, szükségem is lesz rá. A suli mellett beiratkoztam, ebbe a nyelviskolába, hogy idő előtt letegyek egy középfokú nyelvvizsgát.

Az olasz ízek voltak a kedvenceim. Lassan kezdett kialakulni bennem, hogy az Oliva bogyó hazájába vágyom ki, így elkezdtem még olaszul is tanulni.

Szüleim, mindig is támogattak. Szerencsés helyzetben voltam, mert anyagilag is tudták ezt a sok elképzelést finanszírozni. Sokan szeretnének tovább tanulni, de nincsenek abban a helyzetben, hogy ez lehetséges legyen nekik. Ez miatt, sok értékes ember nem tud tanulni.

rome-599002_1280A sikeres diploma után, úgy döntöttem, hogy szerencsét próbálok, és külföldön keresek magamnak munkát. Miután az ország megvolt, ahová szerettem volna menni, így nem volt nehéz. Olaszország gyönyörű hely, napsütés, a nyüzsgés, az élet, minden olyan más.

Mára már 8 éve, hogy kint vagyok. Persze nem rögtön a csúcson kezdtem, de most megtaláltam a helyemet. Az első étterem, ahol dolgoztam, mint szakács, egy hotelben volt. Nem panaszkodhatok, mert szerettem, jó helyem is volt, és évekig ott dolgoztam, de aztán többre vágytam, így kezdtem egyre beljebb haladni Olaszország lüktető belseje felé.

Ma egy jól menő étterem főszakácsa vagyok. Úgy tervezem, hogy kint maradok, még pár évig biztosan. Évek alatt már rá tudtam venni a szüleimet arra is, hogy nem minden a pénz, és jöjjenek, látogassanak meg. Így minden évben eljönnek, és ahogy az idő engedi, maradnak is. Gyönyörű a tengerpart, nem nehéz kikapcsolódni, pihenni, végre ők is élvezhetik az életet.

Sokszor hallom tőlük, hogy jó lenne, ha közelebb lennék, de tudják, hogy végre azt csinálom, amit szeretek, és a világért sem szeretnék, ha abbahagynám.